Pócs Péter
Pócs Péter
A plakát az utca ruhája.
A klasszikus értelembe vett plakátművészet szerepe a XX. század végére átértékelődött. A rádió, a televízió és az internet térhódításával a plakát jelentősége csökkent, de létjogosultsága és fontossága megmaradt. Ugyanakkor visszavonhatatlanul kivált a fogyasztást ösztönző poszterrengetegből. Részben illegalitásba – kiállítótermekbe – vonult, ma innen küldi üzeneteit kulturális, szociális és társadalmi kérdésekre.
„A PLAKÁT” – a kereskedelmi és gigantposzterekkel szemben – melyek főképp a pénzről és hatalomról szólnak – elsősorban nem eladni akar. Legfőbb céljának – az esztétikumon túl – továbbra is az elgondolkodtatást és továbbgondolkodtatást tartja. A plakáttervező felvet valamit, melyet a nézőnek, mint befogadónak kell befejeznie.
A képzőművészetben a plakát a „konkrét” zene. A plakáttervező kötelezően a humanitás talaján kell álljon, ezért bizonyos értelemben ő az adott kor lelkiismerete. Minden esetben feladványokat, feladatokat old meg. Verbális kérdésekre keres, és ad vizuális válaszokat. A kimondhatatlant önti képi formába. Ahol a szó véget ér, ott kezdődik a plakát. A plakát metafora.
A plakát az én gyors, aktuális, vizuális üzenetem arról, mit gondolok, mit érzek. A plakátjaim a világgal folytatott végtelen dialógusom részei. A plakátom én vagyok.
A plakát a pillanat műfaja, aktualitását többnyire gyorsan elveszíti, de a jó plakát képzőművészeti értékét időtlen ideig megtartja. A plakát kordokumentum.
