Zoltai Bea
Zoltai Bea
Számomra mindig a gondolat az elsődleges és ehhez megtalálni azt az eszközrendszert, azt a nyelvet, amellyel képes vagyok azt hitelesen képekben megvalósítani. Időnként a hagyományos festészet eszközeit használom, mert ezeket tartom leginkább alkalmasnak, más esetben viszont ezektől merőben eltérő anyagok és folyamatok jelennek meg a munkáim felületein. A festészet számomra nem a felület megfestését, hanem a felület létrehozását jelenti. Az elmúlt években párhuzamosan készültek a tusgesztusokba épülő kollázsaim és az Archaikus – feszített – lágy – konkrét című textilalapú sorozatom. Régi, kézzel szőtt len- és kendertextilekből, később kizárólag liszteszsákokból dolgoztam. Nem egyszerűen alapanyagként használtam ezeket a textileket, hanem saját történetükkel együtt vontam be őket a kép létrehozásának folyamatába. Az elkészült táblaképeket festményeknek tekintem, annak ellenére, hogy a felületek létrehozásakor semmilyen színező anyagot nem használtam: a képeket a vásznak eredeti színeit meghagyva építettem fel. A nem megfestés, az eredeti szín megtartása az igaz–valóságos–puritán felületek létrehozásához volt szükséges.
Az utóbbi néhány évben nagyon megszerettem a papírt mint hordozó felületet és a rajta alkalmazható technikákat is. Hatalmas méretű merített papír táblákat is készítettem már, de a kifejezetten kisebb, bensőséges méretben való képalakítás érdekel mostanában a legjobban. A tusgesztusokba épülő kollázsaimon valamiféle történeteket látunk. Az eredeti összefüggésrendszerek átrendeződtek, minden részletnek az eredeti közegből való kilépés és új helyzetbe kerülés következtében más lett a jelentése. Ez persze a kollázs természetéből adódóan megtörténik. A ’jelentés’ szó is mást takar, egy cikket kísérő fotó esetében, illetve amikor ugyanez a fotó a szövegről leválasztva új környezetbe kerül. Amikor az új viszonyokba, érvényességekbe rendeződő fotókat, fotórészleteket nézzük, akkor egyedi alkotás részeiként jelennek meg azok a felületek, amelyeket ötven évvel ezelőtt még több százezer példányban nyomtattak ki. A kollázs műfajának sok esetben része valamilyen mértékű szürrealisztikus érzés. Ez a felhasznált képek szubjektív társításából és a dekódolás lehetetlenségéből is adódik. Jelenlegi életünkről, a körülöttünk kibontakozó folyamatokról a kollázs – montázs képalkotó módszerével szerettem volna képekben beszélni, mert ezt az eszközrendszert éreztem alkalmasnak arra, hogy valami lényegi, igaz mivoltát megragadjam, közelítsem alakuló-változó életünknek.
A kollázs technikával létrehozott képfelületek számomra egyféle rendbetételt, rendrakást, rendépítést és egy intenzív időbe való bele lépést is jelentenek. Munka közben erős kapcsolatom alakult ki azokkal a korszakokkal, melyekről eredetileg szóltak a képek, az engem körülvevő jelen idővel való folyamatos keveredés állandó érzése társul a kollázsok elkészítéséhez. Az alkotó folyamat része a megőrzés, képmentés is.
Zoltai Bea Barcsay-díjas festőművész. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott 1992-ben, Nagy Gábor növendékeként. Már korai munkáit is a festészet hagyományos technikáinak magas szintű ismerete jellemezte, később pedig – a mai napig – nagyfokú nyitottsággal fordul a legkülönfélébb anyagok és technikák felé. Munkáit számos hazai és nemzetközi kiállításon mutatták be, művei több hazai és külföldi gyűjteményben is megtalálhatók.
Zoltai Bea munkái megtekinthetők:
https://webgaleria.hu/ZoltaiBea
Bea portréját Kroó András készítette.
Köszönjük, hogy részt vesz az aukciónkon!
