Fehér László

Fehér László a figurális festészet legfontosabb magyarországi képviselői közé tartozik. Az 1970-es évek közepén fotórealista műveket alkotott, amelyek egyaránt reflektáltak a nagyvárosi élet sivárságára és a diktatúra szorongató légkörére. Az 1980-as évek elején az új festészeti tendenciákhoz kapcsolódott, egyre expresszívebb festményei színekkel telítődtek. Alkotásainak továbbra is fontos előképei közé tartoztak a családi archívumból származó, amatőr fotográfiák, a művek fontos témái a gyermekkor és a traumatikus múlt, a személyes és a kollektív emlékezet.

Festményeinek színvilágát fokozatosan redukálta az évek során, az évtized végén olyan festmény-sorozatokat alkotott, amelyek mindössze két-három szín (rózsaszín-szürke-fehér, sárga-fekete-fehér, ezüst-fehér) konfrontálására és kombinálására épültek. A nagyléptékű színmezőkön, absztrakt képsíkokon parányi, gyakran kontúrral jelzett alakok jelentek meg gyakran monumentális építészeti motívumok között, emlékművek alatt. Ekkoriban alkotta meg első szobrait, úgynevezett Vasrajzait, amelyeken a festményekről ismert figurák körvonalai kilépnek a térbe. Az 1990-es években, palettáját tovább redukálva, hosszú ideig kizárólag fekete-fehér-szürke kompozíciókat alkotott, majd az évtized végén jelentős rózsaszín sorozattal jelentkezett. Művein a kezdetektől olyan archetipikus motívumok térnek vissza, mint a lépcső, a víz és a ház: a motívumok misztikus tartalmakkal telítődnek, de megőrzik hétköznapi karakterüket, a pillanatnyiságban rejlő spontaneitást. Egyszerre utalnak specifikusan közép-kelet-európai történelmi-társadalmi helyzetekre és tapasztalatokra, illetve konkrét helyzeteken túlmutató, általános egzisztenciális élményekre. A 2000-es évektől Fehér művészetében újra dominánssá válik egy fotórealisztikusabb kifejezésmód: monumentális portré-sorozatokat fest, amelyek olykor a társadalmi valóságra is reflektálnak (például a hajléktalanokat ábrázoló festmények esetén). A 2010-es évektől visszatér a védjegyének tekinthető átrajzolt figurákhoz, és egy nagyléptékű tondó-sorozaton értelmezi újra korábbi motívumrendszerét. Az utóbbi években egy papírmunkákból álló, jelentős sorozattal jelentkezett. Legújabb festményein visszatér a rózsaszín színhez: az Emléknyomatok című sorozatán a kollektív és személyes emlékezett újabb rétegeit vizsgálja.

Fehér László nemzetközi szinten is a legismertebb magyar művészek közé tartozik, kétszer állított ki a Velencei Biennálén (1980, 1990), 1990-ben a magyar pavilonban bemutatott tárlata jelentős nemzetközi visszhangot váltott ki. Gyűjteményes kiállítást rendezett műveiből – többek között – a grazi Neue Galerie (1988), a londoni Barbican Centre (1989), a bécsi Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig (1997), a budapesti Ludwig Múzeum (2007), a Saint-Étienne-i Musée d’art moderne (2011) és a szingapúri Parkview Green Museum (2017). Ő volt az első kelet-európai művész, akinek műve megjelenhetett a bécsi Ringturm homlokzatán 2012-ben. 2014-ben pasztell-önarcképe a Galleria degli Uffizi világhírű önarckép-gyűjteményébe került. Művei számos hazai és nemzetközi magán- és közgyűjteményben megtalálhatók. 2000-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

http://www.feherlaszlo.hu/