Hafner Móni
Hafner Mónika vagyok, szobrász, festő, a kezdetektől résztvevője ennek a gyűjtésnek.
Kicsit zavarban vagyok, hogy megint a kicsik sorozatból ajánlok fel egy képet. De szeretem ezeket a gyerekportrékat, mert fontos emlékeim kötődnek hozzájuk.
A kisképzőben festő, a milánói Brera Akadémián pedig szobrász szakon végeztem. Volt egy csomó kiállításom, kaptam díjat és elismerést, de valahogy mindig fontosabbak voltak nekem a jó találkozások, a kiállás a munkáimmal számomra fontos ügyek mellett, mint hogy igazán beszálljak a kortárs képzőművészeti életbe. A galéria, ahol otthon éreztem magam, már sok éve nincs meg (Boulevard & Brezsnyev).
Majd biztos festek és szobrok még :) De az utóbbi évben a párommal ketten leginkább játékokat készítünk Dadu néven, és imádom csinálni.
Legújabb projektjét, a Dadu-t, itt követhetitek:
https://www.facebook.com/groups/655686398656412
Kicsik
Ezek a portrék számomra ismeretlen cigánygyerekek fotói alapján készültek, és először a roma holokauszt emléknapján volt néhány közülük, szabadban, a Nehru parton, aztán a teljes anyag az Oltalom Karitatív Egyesület szülinapján kiállítva. Ott úgy installáltam a képeket, hogy minden portré olyan magasan volt egy saját kis fa állványon, mint amilyen magas lehet a megfestett gyerek. Ha a szemébe akartál nézni, le kellett hozzá guggolni. Az, hogy ott lehettek ezek a képek a Dankó utcában és Iványi Gábor nyitotta meg a kiállítást, nekem fontosabb, mintha valami menő galériában, elegáns közönségnek mutathattam volna meg a munkáimat.
Minden évben azon agyalok, hogy talán ciki ugyanabból a sorozatból hozni képet erre a kiállításra, hiszen sok évvel ezelőtt készültek, és voltak előtte is, utána is olyan munkáim, amiket felajánlhatnék a heti betevő aukciójára, de valahogy mégis általában a kicsiknél maradok. Ők már itt vannak otthon.
Amikor az aukció végén megkapom a levelet, hogy hány ember vasárnapi ebédjére futotta a képem árából, mindig az jut eszembe, hogy nem tudom, mi lett ezeknek a gyerekeknek a sorsa, hogy sikerült-e legalább néhánynak kitörni abból a kilátástalan helyzetből, amibe születtek, és az, hogy általuk jut néhány szegény embernek heti betevő, legalább olyan abszurd, mint az a világ, amiben élünk.
