Szerényi Gábor
Szerényi Gábor vagyok, Cseh Tamástól kapott indián nevemen Úszó Ház. Gyerekként szerettem Napoleon korabeli francia redingotokat, forgótáras Coltokat, cherokee tipiket rajzolni. Kedvelt eszközöm a mártogatós, acélhegyű toll. Lassú és sokáig tartó, türelmet igénylő technikával dolgozom. Illetve esetenként úgyis, hogy villámgyorsan villantom nyomhagyó eszközöm, mint ahogy anno vívóként tőrömet. Van, hogy elképzelem, mit szeretnék megjeleníteni – például fregattot fotelben – olykor meg csak elindulok egy vonallal, s végül ott van a zsebemben az egész tenger. Ha belegondolok, leginkább megrendítő, impozáns, sőt a nézőt könnyekig megható patetikus műveket szerettem volna létrehozni. Ehhez képest sok ezer, különféle újságokban megjelent képem révén ironikus illusztrátornak, vonakodásom ellenére klasszikus karikatúristának soroltak be, még a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének szatirikus szakosztálya, a KOKSZ Műhely egyik alapító tagja, sőt, titkára lettem. Tenyérnyi noteszeimben, mint titkos ügynök, diszkréten és álcázva szoktam skiccelgetni a tömegközlekedésbeli utastársakat. Riadt tekintetek esetén – ellenőrnek vélnek! – nemtörődömséget mímelek. Senkinek se vagyok kíváncsi a jegyére, bérletére. Ellenben a szomorú profilok, elszalonnásodott kabátok gyűrődései nem ritkán motívumgyűjtő portyáim zsákmányai. Ahogy Kukorica Jancsi beugrik a sárkány torkába, én is belevetem magam a kor egyik démonának, a digitális utómunkának kockázatába. Színezek ecsettel, ceruzával, krétával, photo-shoppal. Forgatom a szót is. Van, amikor a magam írásához rajzolok. Vagy fordítva, mint épp most, amikor bekonferálom képemet.
Fotó: Medvedt Yvette, koncept: Gesztelyi Nagy Zsuzsa
